A táblázat fekete hátterű fejlécén jobb egérkattintással előhívható a megjeleníthető oszlopok listája, és pipálással lehet kiválasztani a megjeleníteni kívánt oszlopokat.

A funkció a termékfelhasználással rendelkező munkaműveletek esetében külön jogosultsággal érhető el. Ellenőrizni kell, hogy a munkaművelethez kapcsolódik-e termékfelhasználás. A jogosultságok módosításával kapcsolatban a helyi AgroVIR rendszergazdával kell felvenni a kapcsolatot.

A funkció csak olyan munkaműveletek esetében jelenik meg, amelyeknél a tervezett terület nagyobb, mint a teljesített terület, illetve a munkaművelet már jóváhagyásra került. Folyamatban lévő munkaművelet esetében ez a funkció nem elérhető.

A „Segédüzemi rögzítés” felületen található „Szűrők” ikon alatt a dátum szalag elején lévő év-hónap gombra kattintva lehet a hónapok között váltani.

A „Terület” fülön lévő „Szűrők” ikonra kattintva, és ott az „Összes időszak mutatása” jelölőnégyzet bepipálását követően a listában megjelenik az összes termesztési időszak.

Ezen tevékenységet táblás munkaműveletként kell felrögzíteni a saját területünket kiválasztva. A külső bérmunka partnert a „Munkaerő + Eszköz” fülön lévő táblázat „Partner” oszlopában lehet megadni. Ezt követően a létrehozott munkaművelethez a megszokottak szerint lehet adatokat rögzíteni.
Ellenőrizni kell, hogy a „Beállítások” – „Növény” – „Kultúrák” felületen az adott kultúra „Földbérleti kifizetéshez használt” jelölőnégyzete bepipálásra került-e. Az AgroVIR földügy felületein csak a megjelölt kultúrák használhatóak.

Igen, a Beállítások/Földügy/Postai Költségek menüpontnál lehet megadni, mivel számoljon a rendszer.
Rákeresünk arra az inaktív szerződésre, amit szeretnénk újra aktívvá tenni. Az előtte található fogaskerékre rákattintunk és kiválasztjuk” Szerződés adatainak beemelése új szerződéshez” Ha az inaktivált szerződés iktatva volt, akkor kéri az inaktiválás dátumát csak utána hozza létre a szerződést.
Helyrajzi számot nem lehet törölni, csak inaktiválni. A helyrajzi szám szerkesztésében az Állapotnál lehet módosítani.
Két helyen lehet megadni: 1. Beállítások_Termény ára haszonbérleti szerződéseknél. 2. Az kifizetési jegyzék készítésénél a „Termény ár” gombra kattintva.
Ellenőrizni kell, hogy a „Beállítások” – „Kontrolling” – „Cégenkénti termék típus megjelenítés” felületen helyesek-e a beállítások. A bevételező cég oszlopában a bevételezni kívánt termék típus jelölőnégyzetének bepipált állapotúnak kell lennie.

Ellenőrizni kell, hogy a „Beállítások” – „Készlet” – „Termékek” – keresett termék szerkesztése felugró ablak „Alapadatok” fülén lévő „Cég besorolás” mezőben be van-e pipálva a bevételező cég. Egy adott cég csak azon termékek készletét tudja kezelni, amelyek be vannak hozzá sorolva.
Az idegen készlet átruházás funkciója az, hogy idegenként tárolt áru tulajdonjogát tudjam módosítani, ha a tulajdonos eladja másnak (NEM a raktározó cégnek) és továbbra is tárolni kell.
Ha idegen készletet sajáttá akarok tenni (a raktározó megvásárolja a tulajdonostól), akkor az vásárlás idegen készletből.
Ellenőrizni kell, hogy a „Foglalkoztatás” – „Bérmunka szolgáltatás termékeinek értékesítési árai” felületen az adott termék az egyes munkaműveleteknél milyen árral szerepel. Szükség esetén ezen a felületen lehet korrigálni a kimutatásokban megjelenő árakat.
A gomb és a hozzá kapcsolódó felület külön jogosultsággal érhető el. A jogosultságok módosításával kapcsolatban a helyi AgroVIR rendszergazdával kell felvenni a kapcsolatot.
A felületen csak olyan gazdasági egységhez lehet költséget rögzíteni, amelynél a „Besorolással érintett” jelölőnégyzet nincs bepipálva. Ezt a jelölőnégyzetet az első költség adat rögzítéséig lehet módosítani a „Gazdasági egység szerkesztése” felületen.
Azt jelenti, hogy ebbe a gazdasági egységbe termesztési időszakok vagy gépek sorolhatók be.
A költség aktualizálása gombra kell nyomni és a költségek megjelennek a gazdasági egységen. A rendszer éjfélkor automatikusan aktualizálja a költségeket.
A Kontrolling_Gazdasági egységeknél a költségek megnyitására kattintunk (dollár ikon) és kiválasztjuk azt a tételt, amit törölni szeretnénk. A kiválasztott tételnél a kuka ikonra kattintunk és törli a felvitt költségeket.
A Kontrolling_Gazdasági egység bevételeibe menüpontban a szűrésre kattintunk (tölcsér ikon) és beállítjuk a gazdasági egység típusát, ahonnan vissza szeretnénk törölni a bevételezést és az alkalmazásra nyomunk. A kiválasztott gazdasági egységen megmutatja a bevételezést és a sor elején lévő kuka ikonnal tudom törölni a sort.
Az AgroVIR rendszerben a mérlegjegyek mérlegházakhoz kötődnek. A mérlegházakhoz külön felhasználói jogosultság beállítások tartoznak, így a „Beállítások” – „Mérleg” – „Mérlegházak” – adott mérlegház szerkesztésénél a „Felhasználói jogosultság” fülön ellenőrizni kell a jogosultsági beállításokat.
Az AgroVIR rendszerben csak azok a termékek mérlegelhetőek amelyek törzsadatainál a „Kg váltószám” mező kitöltésre került. Ezt a „Beállítások” – „Készlet” – „Termékek” – adott termék szerkesztése felugró ablakban lehet ellenőrizni, illetve megadni.
AAz AgroVIR rendszerben a mérlegelés során a „Szállítmány” fülön lévő „Bevételezés iránya” beállítás valamint egy adott termék árazási módja alapján kerülnek be a választólistába a termékek. „Szállító” irány esetén csak beszerzési áras termékek választhatóak, míg a többi irány esetén csak elszámoló áras cikkek.
Egy elkészült, vagy már bizonylatolt mérlegjegyhez a „Kijelöltek” funkcióval, valamint a mérlegjegyek táblázatában, az adott mérlegjegy sorában lehet utólagosan berögzíteni az egyes paraméterek (pl.: nyersfehérje, nedvessikér, olajtartalom) értékeit.


Egy elkészült mérlegjegyhez kizárólag bizonylatolás előtt a „Mérleg” – „Szárítási adatok rögzítése” felületen van lehetőség szárítási adatok és levonások (pl.: szemét, nedves törtszem) utólagos rögzítésére.
A „Szárítót” az „Eszközök-Gépek-Új hozzáadása-Gép főtípus”-nál lehet megadni.
Ellenőrizni kell, hogy az adott termesztési időszak nincs-e lezárva, mert a lezárt termesztési időszakok alapesetben nem jönnek a listában.
Igen, ha a „Beállítások-Mérlegelés-Mérlegelés testreszabása-Bevételezés azonnali kiadással funkció használata” be van pipálva. Ekkor az „Új mérlegelés-Alapadatok” fülön megjelenik a „Bevételezés azonnali kiadással” jelölőnégyzet, amely bepipálásakor a 3. „Szállítmány” fülön megjelennek a „Kiadási adatok”.
Igen, a „Mérlegjegyek” felületen, a sor elején található jelölőnégyzet/jelölőnégyzetek bepipálásakor az alul megjelenő „Készletfelvásárlási jegy készítése” funkcióval. Előfeltétel, hogy azonos Partnerhez tartozó mérlegjegyek legyenek kijelölve, és a Partner rendelkezzen őstermelői igazolvány számmal.
Ellenőrizni kell, hogy a „Beállítások- Növény-Kultúrák” felületen az adott kultúra „Aktív” jelölőnégyzete bepipálásra került-e. Az AgroVIR felületein csak az aktív kultúrák jelennek meg a különböző mezőkben, listákban.

Bizonyosodjunk meg arról, hogy a „Termesztési időszakok kezelése” felületen megfelelő évben vagyunk a termelési év választóban. Ellenőrizzük, hogy az ugyanezen a felületen található „Szűrő” ikonon belül be van-e pipálva a „Lezárt időszakok mutatása”. Ellenőrizzük azt is, hogy megfelelő típuson vagyunk-e (cég és partner típus a legteljeskörűbb).
Ellenőrízni kell a „Termesztési időszakok kezelése” felület szűrő beállításait, illetve, hogy a „Lezárt időszakok mutatása” pipa ki van-e választva?
Amennyiben nem jelenik meg az általunk kívánt helyrajzi szám a felugró listán, úgy a listát ki kell egészíteni. Ezt a „Földügy” menüponton belül tehetjük meg, ahol a „Helyrajzi számok” almenün keresztül, itt kiegészíthetjük a listát. Az ide felvitt helyrajzi szám már meg fog jelenni a termesztési időszak „Földügy és támogatás” fülén.
Az itt megjelenő figyelmeztetéseket felhasználónként legalább egyszer be kell állítani. A villáskulcsra kattintva a jelöljük ki azokat az ellenőrzéseket, figyelmeztetéseket, melyek érdekesek számunkra, majd a mentés gombra kattintva frissül az oldal és megjelennek a figyelmeztetések.
Ezek a funkciók egy előfizetéses szolgáltatás részei, akkor válnak elérhetővé a felhasználók számára, ha a cég előfizet az AVIATOR megfelelő csomagjára. Erről bővebben az „Új megoldások” fül alatt tájékozódhat vagy érdeklődjön tanácsadójánál.
Az itt megjelenő adatok mindig a felület megnyitásakor kerülnek lekérésre számtalan adatbázisból, illetve egy ellenőrzési folyamaton is végigmennek, így a betöltés igényel 8-10 másodpercet.
Az ADM érték minden nap kora reggel felülvizsgálatra, frissítésre kerül. Az újraszámoláskor a rögzített adatok mindig adott kultúra fenológiai fázisának megfelelő standard agronómiai értékekhez kerülnek viszonyítasra.
Ellenőrizni kell, hogy a „Hivatalos bejelentések-MePAR táblák- MePAR tábla szerkesztése” felület „Alapadatok” fülén a „Hasznosítási iránykód” mező értéke helyesen van-e megadva.
A Mepar táblák szerkesztésekor az alapadatok fülön nem került kitöltésre a „Tábla sorszám kifizetési kérelem szerint” mező.
Az AKG-s területek blokkazonosítója, kötelezettségei a KET lista menüpontban kerültek rögzítésre, módosítani is abban a menüpontban van lehetőség. A Mepar táblánál csak a KET sorszám hozzárendelésére van lehetőség.
A szűrő alatt a megfelelő cégre kell szűrni.
Nem. Ugyan a táblát a parcellák generálása után utólag is hozzáadhatjuk, csak egy táblát csatolhatunk adott kísérlet parcelláihoz.
Külön háttérbeállítás alapján működik, cégspecifikus fejlesztés. Igény esetén jelezni kell az Agrovir tanácsadóknál.
Igen, havi munkabér import Excelből funkció használatával.
Igen, az egyszerűsített foglalkoztatás berögzített adatai .imp formátumban letölthetők és beimportálhatók az ÁNYK-ba.
Igen, az egyszerűsített foglalkoztatásnál berögzített adatok alapján a funkciók gomb alatt mentett formátumban van lehetőség erre.
Az Excel file oszlopait megfelelően kell formázni. Csak a beolvasandó adatokat tartalmazza a táblázat. (név- szöveg, év-2020-szám, hónap – január- 1, bruttó bér-pénznem formátumú legyen).
Kattintsunk a „Nincs kiválasztott munkaerő” gombra és válasszuk ki a keresett személyt. A felületen csak azok a napi adatok jelennek meg, ahol a munkaidő kezdetének és végének az időpontja is meg van adva.
Ehhez kattintsunk a megfelelő dátumra a kívánt dolgozó sorában és válasszuk a betegállomány vagy a fizetett szabadság lehetőséget, így a kiválasztott dátumon megjelenik a „B” vagy „SZ” megjelölés.
Ehhez az egyes munkavállalók nevére kattintva az „Alapórabér” lapfület kell válasszuk, ahol dátumhoz kötötten adhatunk meg eltérő alapbéreket.
A számlán szereplő partnerhez tartoznia kell bevételi bizonylatnak abban az időintervallumban, ami a „Tétel hozzáadás” dátumszűrőjében látható.
Nem módosul.
A számla és bevételezés kapcsolata megszüntethető a „Számla tételei” felület táblázatos részén található törlés ikonnal, majd a megfelelő számlaszámhoz a „Számla tételei” felületen létrehozzuk az új kapcsolatot.
Ehhez a művelethez használjuk a fogaskerék ikonra kattintva a poligon hozzáadása gombot.
Okostelefonos alkalmazás használatakor így navigálhatunk a táblához.
Jelenleg a felhasználók KML fájlokat tudnak beemelni. SHP fájlok feltöltéséhez kérje kollégáink segítségét.
Az AgroVIR korábban Bing alapú műhold képekkel dolgozott, melyről folyamatban van az áttérés a gyakrabban frissülő Google térképre. A főmenüből elérhető nagy térkép frissítése várhatóan 2020. év végével fejeződik be.
Nem.
Igen. Ki lehet választani egyszerre több partnert, több terményt, több kultúrát. A szűrők használatára és a mérlegjegyek kijelölésre figyelni kell.
Az adott cégnél hiányzik a terményértékesítési szerződés tömb. Ezt a „Beállítások-Terménykezelés-Szerződés tömbök-Terményértékesítési szerződés tömbök” menüpontban lehet létrehozni.
Az adott cégnél hiányzik a terményértékesítési szerződés tömb. Ezt a „Beállítások-Terménykezelés-Szerződés tömbök-Terményértékesítési szerződés tömbök” menüpontban lehet létrehozni.
„Mérlegelés-szállítmány” fülön ellenőrizni kell, hogy a megfelelő partner, termény, kultúra és termény típus lett-e kiválasztva, amire korábban a terményértékesítési szerződést létrehozták.
Az egyedek, állományok megjelenése telepjoghoz kötött. Vagyis a Beállítások/Állattenyésztés/Telepek menüponton belül hozzá kell adni a telephez azt a felhasználót aki éppen nem látja az állatokat. Ebben a céghez tartozó AgroVIR felelős, vagy az AgroVIR supportja tud a segítségükre lenni.
Toggle Content